Hogyan valljunk szerelmet

Ijesztő volt, hogy mennyire vártam a másnap estét. Napközben nem találkoztam a fiúkkal, de nem is bántam. A tükör előtt se mertem megállni, ahogy éreztem magam, nem akartam tudni, hogy milyen arc társul hozzá. A vacsorára végül össze szedtem magam, a tervezett kijelentkezésem a szállodából pedig elmaradt. Megérkezett Viki és Tina is. Most nem kellett vendégeket se kísérgessek. A konferencia terem egy eldugott szegletében kémleltem az embereket és titkon Tom, Zack és Robert után kutattam.  - Bennünket keresel? - kérdezte Tom, hirtelen a hátam mögé settenkedve. - Nem - vágtam rá, nyugodtságot és közömbösséget színlelve, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről. - Tina és Viki merre vannak? - kérdezte Robert. - Keresd meg, nem tartom pórázon őket. - Megyek. - Várj meg. - igyekezett utána Zack - Hogy aludtál? - kérdezte huncutan Tom. - Mélyen. - feleltem, rá se nézve. - Én egész éjjel rád gondoltam. Reggel be is kopogtattam hozzád, de gondolom már dolgoztál. - V...

 Szeretem az esőt. Akkor is esett, mikor legelőször találkoztam vele. Mosoly ült az arcára, amint megpillantott, és huncutság csillant meg a szemében. Akkor még nem is sejtettem, hogy a zord időben való ácsorgásom következtében széthullt hajam miatt néz rám olyan furcsán. Lassan közeledett, mégsem elég lassan ahhoz, hogy szívverésem ne legyen egyre hevesebb. Átjárt a meleg, és mikor a keze is megindult arcom fele, még jobban rám tőrt a forróság. A következő pillanatban a keze a fejemen landolt és egy kedves mozdulattal megigazította egyik kusza tincsemet, hogy aztán még szélesebb mosollyal tovább álljon. Először azért pirultam el, mert olyanra gondoltam, amire nem lett volna szabad. Aztán azért, mert az elképzelt jelenet helyett mégis más történt. A pír még erősebb lett arcomon, mikor eszembe jutott, hogy reagálhattam a félreértelmezett gesztusra. Végezetül megjelent előttem a mosolya, mint valami délibáb. Valószínűleg pirosságom egy pipacséval vetekedhetett, de nem volt sok időm...

  - Balira mész a jegyeseddel?! - Igen, ezt mondtam. - Nagyszerű. - mondta Szidónia jó kedvet színlelve.  - Nem örülsz? Épp te mondtad, hogy kell egy kis kikapcsolódás.  - De, nagyon örülök! - próbált mosolyt csalni az arcára a lány, de sejtette, hogy előző reakciója mindent elárult a véleményéről.  - Tudod a rendszerben láttam egy nagyon jó ajánlatot és még arra is kapok kedvezményt, nem hagyhattam ki - újságolta tovább az információkat Zsolt, mintha épp egy világszenzációt közölt volna.  - Nagyszerű - ismételte Szidónia. Én és a remek ötleteim - gondolta tovább, de már nem mondta ki hangosan.  Érezte, ahogy elönti a féltékenység és nagyon dühös lett magára. Mégis mit várt, hogy Zsolt majd őt hívja el nyaralni? Ennyire naiv még ő sem lehet. Hisz Zsolt is éli az életét, megtesz minden tőle telhetőt, hogy a legjobban érezze magát. És ő mit csinált mostanáig. Ugyanazt... Élte az életet... Itthon... Szabival... És ábrándozott... Zsoltról......

  Zsolt mosolya lassan halványulni kezdett, ahogy Szidónia becsukta maga mögött az ajtót. Az önuralma határait feszegette, amikor átölelte Szidit. A lány megbabonázta őt már az első pillanatban, hét évvel ez előtt, de nem tudott érvényesülni. Talán, ha akkor a sarkára állt volna, nem itt tartanának. Neki jegyese van, Szidónia pedig... elérhetetlen. Még a lány mondta, hogy ők két külön párhuzamos világ, amelyek sose találkozhatnak, csak valahol a végtelenbe... És az nagyon távol van. Lassan ballagott vissza a szállodába, nem volt álmos, még fáradt sem. Szerette ezt a várost, amit többször látott és érzett este, mint napközben. Nagyvárad kietlen utcái több emléket hordoztak magukban, mint amennyit elbírt volna. Zsolt a Körös part fele vette az irányt és az első sétára gondolt. Szidónia akkor Gergő karjaiban kötött ki. Annyira nem bírta nézni, ahogy összegabalyodnak, hogy Oliviát vette célba figyelemelterelés végett. Csak szórakozni akartak, de nem úgy sültek el a dolgok, ahogy el...