1. Búcsú

 

- Balira mész a jegyeseddel?!

- Igen, ezt mondtam.

- Nagyszerű. - mondta Szidónia jó kedvet színlelve. 

- Nem örülsz? Épp te mondtad, hogy kell egy kis kikapcsolódás. 

- De, nagyon örülök! - próbált mosolyt csalni az arcára a lány, de sejtette, hogy előző reakciója mindent elárult a véleményéről. 

- Tudod a rendszerben láttam egy nagyon jó ajánlatot és még arra is kapok kedvezményt, nem hagyhattam ki - újságolta tovább az információkat Zsolt, mintha épp egy világszenzációt közölt volna. 

- Nagyszerű - ismételte Szidónia. Én és a remek ötleteim - gondolta tovább, de már nem mondta ki hangosan. 

Érezte, ahogy elönti a féltékenység és nagyon dühös lett magára. Mégis mit várt, hogy Zsolt majd őt hívja el nyaralni? Ennyire naiv még ő sem lehet. Hisz Zsolt is éli az életét, megtesz minden tőle telhetőt, hogy a legjobban érezze magát. És ő mit csinált mostanáig. Ugyanazt... Élte az életet... Itthon... Szabival... És ábrándozott... Zsoltról... 

Késő éjszaka volt. A csillagoknak is szokatlanul erős volt a fényük, még a város lámpái ellenére is nagyon jól látszódtak. Hűvös szél borzolta fel a fák leveleit és ettől még kihaltabbnak tűnt az utca. Ironikus, hogy egy évvel ezelőtt teljesen más körülmények között járták ezeket az utakat. 

- Holnap mész is haza. - jelentette ki Szidónia, inkább, mint kérdezte. 

- Igen, valójában már hajnalban indul a vonatom. Remélem mire haza megyek kész lesz az autóm. 

- Tulajdonképpen miért is jöttél? - kíváncsiskodott Szidónia, hisz csak most jött rá, hogy tegnap reggel óta Zsolttal van, de nem tudta, hogy a férfi miért látogatta meg. 

- Hogy lássalak - felelte könnyedén Zsolt, majd hirtelen magához szorította a lányt. Erősen ölelte, de ebben az ölelésben nem volt semmi hátsó szándék, vagy szenvedély. Egy egyszerű baráti ölelés volt, amolyan búcsú a múlttól. Ezt Szidónia is nagyon jól érezte és jobban fájt neki, mint az a rengeteg kimondatlan szó. Érezte Zsolt illatát és felelevenedett benne minden emlék, pillanat és rezzenés. - Köszönöm, hogy vendégül láttál a szállodádban. - folytatta Zsolt már egy lépéssel távolabb. 

- Szívesen, máskor is - felelte ridegen Szidónia - vigyázz magadra az úton - folytatta egy mosolyt erőltetve az arcára, majd vissza se nézett és bement a házba. 

Zuhanyzás után is magán érezte Zsolt illatát és maga előtt látta a férfit. Majdnem egy fejjel magasabb volt nála, de ez sose zavarta. Tökéletes zöld szeme mindig huncutan kémlelte szemüvege mögül. Dús és állandóan borzos haja, pedig szinte azonnal levette a lábáról. Éppen ezért nem tudta visszautasítani, mikor előző nap felhívta őt, hogy van-e egy szabad szobája. Alig várta, hogy lássa, de magáról már nem volt lelki ereje beszélni, miután Zsolt azt kezdte el ecsetelni, milyen jól vannak Kingával. 

Álmatlanul feküdt egyedül az ágyon és hallgatta a tücskök véget nem érő ciripelését a nyitott ablakon keresztül. Az első találkozásukra gondolt, hét évvel ez előtt, amikor még nem is sejtette, hogy Zsolt ennyire meg fogja őt babonázni. Gyakran eszébe jutott Szidinek ez a pillanat. Esett az eső és ez még jobban összezavart mindent...