Hogyan valljunk szerelmet

  Mindeközben Zsolt napja nagyon szétszórtan telt. Kapkodva evett, folyamatosan az óráját nézte és türelmetlenül járkált fel-alá a lakásban.  - Készülsz valahova? - kérdezte szemöldök ráncolva Kinga. - Nem, nem. Csak... - megint rápillantott az órára. - ... Kezdődik a híradó. - kapcsolta be a tévét. - Te nem is szoktad nézni. - Igaz. Késő van. Feküdj le nyugodtan, én olvasok egy kicsit - Fél hét van. - Akkor még ne feküdj le, ha nem akarsz. - azzal nyomott egy puszit a lány homlokára és elvonult a dolgozó szobába, nem is törődve az értetlenkedő tekintettel. A könyv a sarokban pihent, az íróasztal mögött. Kikotorászta, majd kényelmesen helyet foglalt a székben és megkereste az utolsó mondatot, ahol félbe szakították. ...  - Jó tudni - mondtam és egymásra néztünk. Elkomolyodott, én pedig éreztem, hogy elönti a meleg az arcomat. Hirtelen kényelmetlen lett, hogy annyira közel ülünk egymáshoz, éreztem, ahogy mágnesként vonzz magához. Erősen koncentráltam, h...

Szidi a barátaival készült találkozni, Ádámmal és Oliviával. A hagyomány és a nosztalgia kedvéért a Moszkvába szervezték a "randevút". Két óra múlt, mikor Szidi kijött a munkából a megbeszélt helyszín fele vette az irányt. Alig húsz perc alatt meg is érkezett és a bejárat előtt várta barátait. -  Írsz  egy könyvet, kiadod külföldön és nekünk nem is szólsz? - hallotta Ádám hangját már messziről. Együtt jött Oliviával. - Sziasztok - mosolygott a lány és megölelte az érkezőket. - És én miért lettem lány? - folytatta tovább Ádám. - Nem a könyv miatt találkoztunk, hanem, hogy segítsünk Oliviának a lagzi szervezésben. - Azért keríthetünk pár percet a könyvedre is. - mondta Oli, miközben felmásztak a lépcsőn. A Moszkva semmit se változott az évek folyamán. Mindhárman limonádét rendeltek és mivel nem volt elfoglalva a kedvenc helyük, behúzódtak a sarokba és beszélgettek. - Szóval...  Hogyan valljunk szerelmet ... - kezdett is bele Ádám. - El is olvastátok?  ...

  A hétfő nagyon nehezen indult, még a munkából is majdnem elkéstem. Kilenc körül járt az idő, mikor Daniela hívott a recepcióról.  - Draga mea, e aici fotograful. (Édesem, itt van a fotós)  - Acuma vin, multumesc! (Most jövök, köszönöm)  Szinte meg is felejtkeztem a mai programról, szerencsére a sürgős munkákat már vasárnap elrendeztem. Ahogy a szálloda előterébe értem, megpillantottam a férfit. Kíváncsian nézelődött és közben a kezében tartotta a gépét. Háttal állt nekem, de azonnal felismertem. Rövid, katonásra nyírt, fekete haja és a mozdulatai elárulták őt már az első percben.  - Liliomfi, a hobbi fotós. - szólítottam meg és ő megfordult.  - Alexis! Mit keresel itt?  - Épp az egy éjszakásomról jövök. Sietek a munkába. - vágtam rá.  - Oh - szólalt meg pár másodperc döbbent csend után.  - Ez az arc minden pénzt megért. - nevettem el magam. - Itt dolgozom, én vezetlek körbe, amíg te fotózol... Mármint nem engem, hanem a sz...