5. Kísért a múlt

 Másnap reggel Zsolt fáradtan ébredt hétkor a telefonja csengésére. Olyan elevenen élt benne a tegnap este olvasott fejezet, mintha élőben nézte volna végig az egész jelenetet. Kinga békésen aludt mellette, neki még volt egy fél órája az ébresztőig, ezért csendesen kibújt az ágyból, össze szedte magát és elindult a munkába. A lépcsőházból kiérve viszont úgy döntött, visszafordul a könyvért. Óvatosan osont be a lakásba, mintha egy bűncselekményt készülne elkövetni, de lebukott, még mielőtt észbe kaphatott volna. 

- Jó reggelt, szerelmem. Itthon felejtettél valamit? - kérdezte Kinga, mikor Zsolt benyitott az iroda szoba ajtaján. 

- Igen - vágta rá a férfi - a kimutatások... Meg az adathordozó - kapta a fejét az íróasztal felé, felsorolva a dolgokat, amiket látott. Annyira nem is átlátszó a szövegem - gondolta - hisz csak hebegek habogok. Idióta! 

- Milyen könyvet olvasol? - mutatott Kinga a könyvre, amit már a kezében tartott? 

- Milyen könyvet? - kérdezett vissza Zsolt, mintha most látná ő is először. 

- Hogyan valljunk szerelmet - emelte fel a lány a kötetet. 

- Oh, hogy az? Az... Egy könyv... - próbálta összeszedni a gondolatait Zsolt - Ajánlotta az egyik kolléga, Nagyváradon. 

- Értem - felelte kurtán Kinga. - Még soha nem hallottam az íróról. 

- Én sem. De most mennem kell. - zárta le a témát Zsolt és indult is kifele. 

- Édesem. A kimutatások és az adathordozó  nem kell? 

- Milyen... Dehogynem - csapott a fejéhez Zsolt, de inkább szétszórtsága miatt, semmint a színjátékért. - Csókollak - tette el kapkodva a dolgait és már ott se volt. 

Remek - gondolta dühösen Zsolt, miközben rohant lefele a lépcsőkön - tíz kilóval nehezebb a táskám a hülye kimutatások miatt, idióta helyzetbe kerültem és még a könyvet is otthon kellett hagyjam. Igazi férfi vagyok, aki tudja mit akar és ki is áll érte - fújtatott tovább, míg be nem ért a munkába. 

Az iroda tágas volt és világos, alig két utcányira a lakástól. Tizenöt perc séta kellett most Zsoltnak, hogy lecsillapodjon. Ahogy leült az asztala elé és bekapcsolta a gépét a maileket nyitotta meg. Nem volt új üzenete ami érdekelte volna. Szeretett volna írni egy levelet Szidinek, de nem jöttek a szavak. 

- Jó reggelt, főnök. - köszönt András. 

- Szia - intett Zsolt. 

- Minden rendben? 

- Persze. Mi baj lenne? 

- Tegnap nem voltál bent és nem is szóltál, hogy üzleti útra mennél... 

- Valóban - szakította félbe Zsolt Andrást - csak át ugrottam Nagyváradra. Azért gondolom nem volt probléma. 

- Dehogy. Csak aggódtunk Brigivel. 

- Sziasztok - nyílt az ajtó és megérkezett Brigi is. - Nyithatok? Nyolc lesz azonnal. 

- Igen. - bólintott Zsolt és belemerült a munkába. 

Egy óra körül járt az idő, amikor az ebéden kezdett el gondolkodni. Ekkor csörrent meg a telefonja is. 

- De jó, hogy hívsz - szólt bele Zsolt, meg se várva, hogy barátja köszönjön. 

- Szia neked is. Gyere a Keletihez, menjünk ebédelni. Mondanom kell valamit. 

- Nekem is. 20 perc múlva ott vagyok. 

Zsolt összeszedte a dolgait és hívott egy taxit, mivel az autója még mindig szervizben volt. Szerencsére a Budapesti nagy forgalom ellenére is időben megérkezett a találkozóra. 

- Szia, Gergő! - köszönt barátjára Zsolt. 

- Szia. Gyere üljünk be a Rosenba.

Leültek és megrendelték az ebédet. 

- Mi újság veled? - kérdezte Gergő. 

- Hosszú. Kezd te kérlek - dörzsölte meg a szemét Zsolt. 

- Tudod, bele kezdtünk egy új projektbe, könyveket filmesítünk. Két hete, Lili berobogott egy könyvvel az irodába, hogy olvassuk el, szerinte jó alap lehetne. A könyv egy szerelmi vallomásról szól. Bevallom neked, nagyon ismerős volt a sztori, főleg az eleje - köszörülte meg a torkát Gergő. - Azt hiszem... 

- Hogyan valljunk szerelmet... 

- Szóval már beszéltél Szidivel? 

- Nem. Tegnapelőtt voltam nála, tegnap jöttem haza, amikor észre vettem a könyvet egy kirakatban. Még csak két fejezetet olvastam... - egy pillanatra megakadt benne a szó, amikor az utolsó jelenetre gondolt, majd folytatta - Sejtettem, hogy ez a mi történetünk lesz. 

- Szóval még nem merültél bele nagyon. 

- Sajnos nem volt mikor. Kingával is kell foglalkozzak... 

- Kinga... Na igen... Mikor akarsz szólni Szidinek? 

- Még nem tudom. Ti beszéltetek? Lesz film? 

- Igen. Pénteken már szóltam neki. Nagyon örült. Megírjuk a forgatókönyvet és utána meglátjuk hogyan tovább. 

- Ez nagyszerű. Akkor fel kell utazzon Pestre. - csillant fel Zsolt szeme. 

- Valószínű. Kinga örülni fog. 

- Veszekedtünk. - vágott bele Zsolt a közepébe. 

- Gondoltam. Különben mit kerestél volna Nagyváradon, autó nélkül. 

- Az esküvőt szeretné tervezni és költözni és drága nyaralásokon részt venni és gyerekeket... 

- Végül is ez az élet menete. 

- Igen. De valahogy mégsem megy. Szeretem Kingát, de... Szidi körül jár az agyam folyamatosan. 

- Haver... 

- Ne gyere az "Ugye én megmondtam" szöveggel - állította volna le Zsolt a barátját. 

- Pedig én megmondtam. A tavaly pedig nyomatékosítottam, hogy ne csinálj hülyeséget, maradj Szidivel, felejtsd el Kingát. Erre mi volt a következő lépésed?! Megkérted Kinga kezét. 

- De Szidinek férje van. Nem fogja elhagyni miattam. 

- Kezd el olvasni a könyvet, de sürgősen.

- Csak nyugtass meg, hogy ennél nem lesznek aprólékosabban bemutatva bizonyos témák. - nyomatékosította meg Zsolt a bizonyos szót.

- Nos... három-négy jelenet lesz hasonlóan részletezve, de túléled. Aztán ha összeszedted magad, hívd fel Szidit és beszéljétek meg.  

- Rendben. - egyezett bele Zsolt és több szó nem esett erről a témáról. 

Négy óra elmúlt, amikor Zsolt elindult haza a munkából. Sietett. Tudta, hogy Kinga csak egy óra múlva érkezhet, így van ideje tovább olvasni a könyvet. Fel akarta hívni Szidóniát, de nem volt bátorsága. Úgy érezte, először tudnia kell mindent a történtekről, még akkor is, ha egy része fikció.

A könyvet az íróasztalon találta. Kinga nem piszkálta. Le is ült, át se öltözött, ki se pakolt, csak olvasni akart.